2018. március 29., csütörtök

Kim Dzsongün és a kínai utazás

Fotó: CNN 
Meglepetésként ért sokakat, hogy Kim Dzsongün Kínába látogatott el néhány nappal korábban. A találkozó azért is rendkívül különös, mert ez volt az észak-koreai vezető első útja külföldre a hatalomátvétel óta - még ha a hírek szerint nem is tekinthető hivatalos találkozónak az esemény.

A Hszi Csin-ping kínai államfő és Kim Dzsongün közötti tárgyalás főként a Koreai-félszigeten történő gyors változásokról szólt, a Hszinhua kínai hírügynökség szerint pedig Kim Dzsongün támogatja a Koreai-félsziget atommentesítését - ugyanis Kim Ir Szen és Kim Dzsongil végakarata is ezt követeli -, egyben kész tárgyalni Donald Trump amerikai elnökkel, törekedve egy békésebb és jobban együttműködő Koreai-félsziget megteremtésére.

A találkozó után Donald Trump Twitter üzenetben azt írta, Hszi Csin-ping megüzente neki, az egyeztetés sikeres volt, az észak-koreai vezető pedig várja az amerikai államfővel való találkozót. Mindezek ellenére Trump azt is kihangsúlyozta, hogy az Észak-Koreára kifejtett nyomást és szankciókat "sajnálatos módon" teljes mértékben fenn kell tartani.

Azt azonban érdemes megjegyezni, hogy a két ország beszámolói kissé különböznek egymástól. Míg a KCNA hivatalos észak-koreai hírügynökség már arról is beszámolt, hogy Hszi Csin-ping elfogadta Kim meghívását, ennek következtében pedig Észak-Koreába látogat a "megfelelő időben", addig a Hszinhua hírügynökség csak azt említette meg, Hszi elnök folyamatos és konstruktív viszonyt szeretne Észak-Koreával teremteni, ez pedig az egymás országaiba való látogatást is magával vonhatja. Emellett az észak-koreai hírügynökség által publikált fotók is a vezető erejét és dominanciáját próbálták hangsúlyozni.

Végezetül nézzünk meg néhány képet a találkozóról.

Fotó: The New York Times

Fotó: CNN

Fotó: The New York Times
Via CNNNyTimes




Bejelentették a harmadik Korea-közi csúcstalálkozó időpontját

Kim 2018 márciusában (REUTERS)

2000-ben Kim Dedzsung (Kim Dae-jung), 2007-ben pedig No Muhjon (Roh Moo-hyun) dél-koreai elnök találkozott Phenjanban Kim Dzsongil (Kim Jeong-il) észak-koreai vezetővel. A vezetők mindkét alkalommal egyezményt fogadtak el, azonban a találkozók körülményei merő eltérést mutattak. Míg az első csúcstalálkozó egy békülékeny hangulatú Koreai-félszigeten tartatott meg, addig a második egy észak-koreai atomkísérlet után történt, és elsősorban azért volt rá szükség, hogy a dél-koreai elnök külpolitikáját igazolja. A második találkozót ténylegesen csak kirakateseménynek tekinthetjük, hiszen Kim 2 évvel később kiadta a parancsot a második atomkísérlet végrehajtására.

2018-ban, mint korábban írtam, ismét beindult az enyhülés, és ezúttal Kim Dzsongün (Kim Jeong-eun) kijátszotta az atommentesítés-kártyát is. 2018. március 25. és 28. között találkozott Hszi Csin-ping (Xi Jinping) kínai elnökkel Pekingben, ahol szintén azt nyilatkozta: országa elkötelezett az atommentesítés mellett, mint ahogy az atommentesség egy olyan elv, amely Kim Ir Szen (Kim Il-sung) és Kim Dzsongil politikájára vezethető vissza. Az észak-koreai állami média beszámolt ugyan a KimHszi találkozóról, de azt az „apró” részletet elfelejtették közölni, hogy Kim nyilatkozatot tett a Koreai-félsziget denuklearizációjáról.

2018. március 20-án az észak-koreai Egyesítés Pavilonban egy asztalhoz ült Hjon Szongvol (Hyeon Song-wol) észak-koreai, és Yoonsang dél-koreai énekes. A két előadó abban állapodott meg, hogy 2018. március 31-én a dél-koreai zenei előadók kilenc fős csoportja (a négyfős Red Velvet együttes, Cho Yong-pil, Lee Sun-hee, Yoon Do-hyun, Baek Ji-young, Choi Jin-hee), illetve 111 fős kísérőstábjuk, (köztük egy taekwondo-csapat, újságírók, és még sokan mások) Phenjanba utaznak, ahol koncertet adnak, tehát hamarosan szemtanúi lehetünk egy K-pop koncertnek az észak-koreai fővárosban. Dél-Korea szerette volna tizediknek a 2012-es Gangnam Style című szám közismert előadóját, PSY-t is, de Észak szerint PSY stílusa túl provokatív, így ő nem vehet részt az eseményen.

2018. április 27-én pedig Mun Dzsein (Moon Jae-in) dél-koreai elnökkel fog találkozni. Miért nagy jelentőségű ez?

Ezúttal a találkozó nem Phenjanban, hanem Panmundzsomban (Panmunjeom) lesz, mi több, a demilitarizált övezet dél-koreai oldalán lévő Békeházban. Ez azt jelenti, hogy Észak-Korea teljhatalmú vezetője először fogja átlépni a két államot elválasztó vonalat, és először fog dél-koreai földön tárgyalni a dél-koreai államfővel.

11 éve először kerül terítékre Észak-Korea atommentesítése is. A 2007-es egyezmény 4. pontjában szóba került ugyan, hogy Észak-Korea felelősséget vállal a 2005-ös hatoldalú tárgyalásokban megtárgyalt nukleáris leszerelésért, de erre nem került sor.

Mivel májusban pedig egy KimTrump találkozóra is sor fog kerülni, ez az év a koreai háború végleges lezárásának, és a Koreai-félsziget atommentesítésének kérdését ismét a felszínre hozza.

Via (TimeYonhap NewsSCMP)

2018. március 6., kedd

Észak-Korea beleegyezne az atommentesítésbe

Csong és Kim (via Rodong Sinmun)


Még csak két hónap telt el 2018-ból, de a Korea-közi politikai csatározás megbeszélések sorozatába ment át. 2018 februárjában Kim Jo-dzsong, Kim Dzsong-ün észak-koreai vezető húga Dél-Koreában találkozott Mun Dzse-in elnökkel, majd meghívta az államfőt az északi fővárosba. Mun ezután Csong Üi-jong követet küldte Phenjanba, ahol 2018. március 5-én este 6 órakor Kim vacsorán fogadta, és tárgyalt vele. 2018. március 6-án Csong azt nyilatkozta, hogy Észak-Korea világos hajlandóságot mutat atomfegyverei leszerelésére. Megállapodás született a harmadik Korea-közi csúcstalálkozóról is, előreláthatólag 2018 április végén kerülhet rá sor Panmindzsonban.