2019. március 3., vasárnap

Közlemény

A Dragons of Ryanggang 량강룡 és a Déli Blog a mai nappal egyesül, és a blogok szerkesztősége Koreanista címen folytatja munkáját. A meglévő cikkeket átköltöztetjük az új oldalunkra, míg a régiek archívumként fognak üzemelni a továbbiakban.
A Facebook oldalaink egyesítése március 10. környékén esedékes.
Bízunk benne, hogy Kedves Olvasóink továbbra is szívesen választanak minket.
Budapest, 2019. március 1.
A Koreanista szerkesztősége

2019. február 14., csütörtök

Vietnam megosztaná gazdaságfejlesztési tapasztalatait Észak-Koreával

Phạm Bình Minh és Ri Jongho tárgyalás közben. Forrás: Yonhap

Nemrégiben felmerült a lehetősége annak, hogy a soron következő Észak-Koreával kapcsolatos tárgyalásokat Svédországban folytathatják, úgy tűnik azonban, hogy változott a helyszín, és Vietnam rendezi majd meg a következő csúcsot.


Kim Dzsongün közelgő vietnami látogatását megelőzően Vietnam külügyminisztere (és egyben alelnöke is), Phạm Bình Minh február 12-én Észak-Koreába látogatott, ahol bejelentette, hogy "előkészületeket tettek arra, hogy megosszák gazdaságfejlesztési tapasztalataikat Észak-Koreával".


Min elnök 13-i phjongjangi (phenjani) találkozón Ri Szujong (리수용)-nak, aki a Munkapárt Központi Bizottságának nemzetközi ügyekért felelős alelnöke és Ri Jongho (리용호)-nak, Észak-Korea külügyminiszterének nyilatkozta, hogy "Ha Észak-Korea kérné, Vietnam késze áll arra, hogy megossza tapasztalatait az országépítéssel, társadalmi-gazdasági fejlesztésekkel és a nemzetközi integrációval kapcsolatban"

 
Ez legvalószínűbben a Vietnamban bevezetett megreformált, nyitott gazdasági modell, a Đổi Mới (renováció) "know-how"-jának, módszereinek megosztását jelenti. Ez egy felülről lefelé irányuló gazdasági reformprogram volt, amely Vietnam stagnáló parasztgazdaságát nagyon rövid idő alatt egy élénk, piacközpontú, kapitalista rendszerré változtatta.


Min elnök a 27-28-án a vietnami Hanoiban tartandó második, USA-KNDK csúcstalálkozóra érkező Kim Dzsongün látogatásának időrendjét és protokollját megvitatni ment 12-én 3 napos látogatásra Észak-Koreába.

Azt is hozzátette, hogy Vietnam Észak-Koreával kapcsolatban a mindkét fél érdekét szolgáló területeken az együttműködés és cserék előmozdítására törekszik. Szerinte Vietnam támogatja a Koreai-félsziget biztonságára és stabilitására irányuló tárgyalásokat, és azok folyamatában részt kíván venni. 

Min a Ri Szujonggal való személyes találkozón átadta Kim Dzsongünnek Nguyễn Phú Trọng, Vietnam elnökének és a vietnami Kommunista Párt főtitkárának újévi üdvözletét. Majd Ri Jongho is kifejezte abbéli reményét, hogy a közeljövőben ellátogathat Vietnamba.

Vietnam és Észak-Korea 2020-ban ünnepli majd a két ország közötti diplomáciai kapcsolatok létesítésének 70. évfordulóját.

Forrás: Yonhap News

2019. január 23., szerda

Svédországban rendezhetik meg a további Észak-Koreával kapcsolatos találkozókat

2차 북미정상회담 첫 실무협상이 진행된 스톡홀름 외곽 휴양시설
A tárgyalások helyszíne Stockholm külterületén. Forrás: Yonhap


A néhány nappal korábbi USA, Dél-Korea és Észak-Korea részvételével zajlott találkozót követően felmerült annak az ötlete, hogy az Észak-Koreáról szóló következő konferenciát az érintett országok részvételével megint Svédországban tartsák, ott találkozzanak a részt vevő delegációk.

A február végére tervezett második Észak-Korea-USA találkozó után az északi atomkérdéssel kapcsolatos hatoldalú tárgyalásokat Észak- és Dél-Korea, illetve az USA, Kína, Oroszország és Japán részvételével jó eséllyel szintén Svédországban rendezik majd meg tavasszal

A Dagens Nyheter nevű svéd napilap szerint a korábban Stockholm külterületén megtartott, az USA, illetve Észak- és Dél-Korea találkozóját követően még egy másikat terveznek. A meghívott országok közül néhányan már pozitív visszajelzést adtak.

Svédország 1973-ban a nyugati országok között egyedülálló módon baráti kapcsolatokat létesített Észak-Koreával, majd követséget is nyitott a két ország melyek azóta is jó kapcsolatot ápolnak.
Sőt, Észak-Koreában Svédország képviseli az Egyesült Államok érdekeit, mint a konzuli szolgálat, illetve aktívan beavatkozik és közvetít a két ország között, ha valami probléma vagy konfliktus merül fel.

Előzőleg a svéd külügyminisztériummal együttműködve a Stockholmi Nemzetközi Békekutató Intézet (Stockholm International Peace Research Institute; SIPRI) január 19-től 21-ig nemzetközi találkozót rendezett, melyen részt vettek Stephen Biegun,  az USA különleges képviselője Észak-Koreában; a dél-koreai I Do-hun, a Koreai-félsziget béketárgyalásokért felelős vezetője; (한반도평화교섭본부장, 韓半島平和交涉本部長), és Észak-Korea külügyminisztere, Cshve Szon-hi.
Cshve Szon-hi (최선희) és Biegun. Forrás: Yonhap



Biegun és Cshve ezen a konferencián találkozott először a Biegun kinevezése óta eltelt öt hónapban, ahol a küldöttségek 3 napon át tárgyaltak, és ahol elkezdték a második USA-Észak-Korea csúcstalálkozó előkészületeiről folyó magasabb szintű tárgyalásokat.

Margot Wallström, a svéd külügyminiszter szerint a tárgyalások őszinték voltak, jó hangulatban zajlottak.



Via Yonhap News