„Kim Dzsongün ott termett, mint egy jófiú Pekingben” – interjú Salát Gergellyel

Salát Gergely

Pénteken megvalósul a harmadik Korea-közi találkozó. A várható fejleményekről kérdeztük Dr. habil. Salát Gergely egyetemi docenst, sinológust.

Szrenka Viktor: Minek köszönhető Észak-Korea irányváltása, a szankciók hatásának lehetünk-e szemtanúi?

Salát Gergely: A legfőbb oka annak, hogy az év elején megváltozott Észak-Korea viselkedése, a szankciók legújabb köre lehet, amelyek nagyon érzékenyen érintették Észak-Koreát. Valószínűleg csináltak egy költség-haszon elemzést Phjongjangban, hogy megéri-e nekik a további keménykedés, vagy érdemes-e behúzni a kéziféket, és más irányba fordulni, és úgy tűnik, hogy ez az utóbbi álláspont győzött. Az, hogy most éppen Észak-Korea sokkal mérsékeltebbnek, visszafogottabbnak tűnik, nem egy új jelenség, évtizedek óta egy „húzd meg!”—„ereszd meg!” politikát játszanak, tehát hol keménykednek, hol éppen barátságosak a külvilággal szemben. Most éppen ebben az „ereszd meg!” szakaszban vagyunk, de hogy ez meddig fog tartani, azt nyilván nem tudhatjuk.

Szrenka Viktor: Miért iktattak be egy kínai—észak-koreai csúcstalálkozót nem sokkal a Korea-közi csúcs előtt? Miről tárgyalhatott a két vezető?

Salát Gergely: Erről hivatalos kommentár a találkozó után kiadott, leginkább közhelyeket tartalmazó kínai közleményen kívül nem jelent meg, s hogy ez utóbbi mennyire fedi a valóságot, azt nem tudhatjuk. Az, hogy Kim Dzsongün Kínába ment, azért is figyelemre méltó, mert nem járt külföldön hatalomra kerülése óta, és elég hirtelen jött ez az út, és az emberben felmerül a gyanú, hogy nem a kínaiak rendelték-e őt magukhoz, félve attól, hogy kimaradnak a rendezésből. Be volt jelentve, hogy lesz egy Korea-közi csúcstalálkozó és egy amerikai—észak-koreai csúcstalálkozó, és úgy tűnt, a kínaiaknak ebben nem osztottak lapot. A Koreai-félszigeten Kína bevonása, előzetes jóváhagyása nélkül azonban nem kerülhet sor bármiféle fontos fejleményre. Elképzelhető tehát, hogy a kínaiak odaüzentek Phjongjangba, hogy őket is kérdezze meg Kim Dzsongün, mielőtt különalkukat köt, nehogy olyan egyezmény szülessen, amely Kína számára kedvezőtlen lehet. Azt látjuk, hogy egyszer csak Kim Dzsongün ott termett, mint egy jófiú Pekingben. Ez azért furcsa.

Szrenka Viktor: Milyen jelentőséggel bír Szung Tao (Song Tao; 宋涛) a Kínai Kommunista Párt KB nemzetközi kapcsolatokért felelős osztályvezető és Li Csün (Li Qun; 李群) kultúráért és turizmusért felelős miniszterhelyettes, illetve a Kínai Nemzeti Balett áprilisi látogatása Észak-Koreában?

Salát Gergely: Azt fejezik ki az ilyen jellegű látogatások, hogy „business as usual” Kína és Észak-Korea között. Elég egyértelmű, hogy Észak-Koreának a talpon maradáshoz szüksége van Kína támogatására, fő kereskedelmi partnere, energiahordozó-szállítója, lényegében a koreai feketegazdaság is a kínai csempészetből él, és ez fontos az életszínvonalnak a fenntartásához és javításához is. A kínaiaknak egyértelműen nagy befolyása van a koreai ügyekre. Amikor megszülettek a szankciók tavaly, akkor a kínaiakat sikerült rávenni az amerikaiaknak, hogy ne vizezzék fel ezeket a szankciókat. Most egy picit keményebben beleálltak a kínaiak a szankciókba, emiatt az egész világ azt kezdte el találgatni, hogy Peking esetleg hozzájárulna-e ahhoz is, hogy bedöntsék az egész rendszert. Az is nyilvánvaló, hogy Kínának nem jó, hogy Észak-Korea az elmúlt években önállósította magát, ennek is lehetett a hatása, hogy Kína megszavazta a szankciókat. De most a kínaiak jelezték a világnak, hogy nem vették le a kezüket Észak-Koreáról, ezért volt ilyen jellegű a tálalása a pekingi csúcstalálkozónak, amely során díszpompával fogadták Kim Dzsongünt, kvázi egyenrangú félként utólagos, de nagy publicitás mellett. Ez egy üzenet a külvilágnak, továbbá üzenet az észak-koreaiaknak is, hogy számíthatnak Kínára, ha minden kötél szakad, mert nem fogják hagyni az amerikai érdekszféra kiterjesztését a Koreai-félsziget északi részére. Ezt erősítik meg az alacsonyabb rangú hivatalnokok látogatásai és a kulturális cserekapcsolatok is.

Szrenka Viktor: Tényleg elkötelezett lehet-e Kim Dzsongün a Koreai-félsziget atommentesítése mellett? Visszatérhet-e a hatoldalú tárgyalások időszaka?

Salát Gergely: A hatoldalú tárgyalások esetleg újrakezdődhetnek, de az kérdéses lesz, hogy kivel hajlandóak tárgyalni az északiak, kivel nem. Az észak-koreaiak fő célja mindig az volt, hogy az USA-val tárgyalhassanak, a hatoldalú tárgyalás nem a maximális céljuk volt. Azt nagyon kétlem, hogy komolyan lemondanának az atomfegyvereikről. Érdemes megnézni mindig a terminológiát, hogy milyen kifejezéseket használnak, és mit értenek alatta, mert az, hogy „atomfegyvermentesítés” vagy „denuklearizáció” rengeteg mindent jelenthet. Jelenthet akár egy olyasmit, mint ami már de facto életbe lépett, hogy nem hajtanak végre atomkísérletet, de attól még az atombombájuk ott van és az atomprogram folyik, csak éppen nem robbantgatnak. Jelenthet teljes leszerelést is, meg bármit a kettő között. Azt, hogy ők hosszú távon lemondanának a nukleáris programjukról és rakétaprogramjukról, csaknem teljesen kizártnak tartom, hacsak nincsenek nagyon megzsarolva valakik által. Ha az ember a homokozóban megszerzi azt a lapátot, ami minden más lapátot üt, azt nem szokta önként kiadni a kezéből.

Tokics Levente: Megemlített egy olyat is, hogy esetleg kereskedelem, vagy technológia eladása fog következni, pl. Észak-Korea eladja a technológiát Kínának. Erről mit gondol?

Salát Gergely: Kína rendelkezik nukleáris technológiával, nem hinném, hogy lenne olyan, ami Észak-Koreának van, de Kínának nincs. Itt a célország nem Kína. Van néhány ország a világon, amely szeretne atomhatalommá válni, és a diszkontáron kiárusított észak-koreai technológia meglehetősen jól jönne sokaknak. Nagyon oda kell figyelni az amerikaiaknak, oroszoknak és kínaiaknak, hogy ilyesmi ne történjen meg. Vannak arra utaló jelek, hogy észak-koreaiak eladtak technológia részeket, elemeket Iránnak, persze ez nem azt jelenti, hogy náluk nem marad ott a technológia.

Tokics Levente: Említette, hogy a koreai technológia egy korábbi verzió, egyrészt a rakéta irányítása sem megoldott még, másrészt a hajtóanyag is régebbi technológia, viszont sikerült elérniük nemrégiben azt, hogy kisebb méretűvé alakítsák az atomtölteteket, amiket rakétákra szerelnek. Ilyen szempontból Kína előrébb van?

Salát Gergely: Persze, a kínai atomprogram alapvetően világszínvonalú. A kínaiaknak a ’60-as évek óta van atombombájuk, hidrogénbombájuk, rakétaprogramjuk, tehát a kínai atomprogram van olyan szinten, hogy bárkit meg tudnának semmisíteni. Nincsenek egy súlycsoportban velük az észak-koreaiak, őket leginkább az észak-koreai atomprogram azért fenyegeti, mert instabilitást okoz a térségben. Márpedig Kínának nem hiányzik egy elhúzódó nemzetközi vita, sem egy összeomló rezsim a határon. Észak-Korea az Egyesült Államok figyelmét is magára vonta, vele együtt a hadseregét, Kínának pedig az pláne nem hiányzik, hogy az amerikaiak rakétákat, rakétavédelmi rendszereket és más fegyvereket telepítsenek Dél-Koreába, ami igencsak közel van Kínához. Nem véletlen, hogy a THAAD telepítése, és az Észak-Koreára tavaly helyezett kínai nyomás nagyjából egybeesett időben. Azt gyaníthatjuk, hogy a kínaiak szóltak a koreaiaknak, hogy vegyenek vissza. A THAAD nyilvánvalóan Kína ellen van, viszont az amerikaiak Észak-Koreára hivatkozva telepítették oda.

Szrenka Viktor: Igen, ha jól emlékszem, volt egy majdnem egy, talán másfél évig tartó mosolyszünet Kína és Dél-Korea között, amely során még a multimédiás termékeket és a szórakoztatóipart is szankciók alá helyezték?

Salát Gergely: Igen, ebből óriási botrány volt; nem állami szintű szankciók jelentek meg, hanem a kínai internet népe elkezdte bojkottálni a dél-koreai termékeket, illetve a Lotte nevű dél-koreai áruházat, mert ennek a cégnek az ingatlanjára telepítették a THAAD egy részét. Érzékeny gazdasági veszteségeket okozott Dél-Koreának a kérdés, és a dolog még most sem állt teljesen helyre, hiszen a THAAD ott van, és működik, és hiába fogadkozik Mun Dzsein (Moon Jae-in; 문재인), az amerikaiak valószínűleg nem fogják szétcsavarozni az egészet, és hazavinni.

Szrenka Viktor: Lát-e rá reális esélyt arra, hogy Észak-Korea is kínai mintájú gazdasággá váljon? Lesz-e szocializmus koreai sajátosságokkal?

Salát Gergely: Valami ilyesmi már történt Kim Dzsongil óta, aki az 1990-es évek nagy éhínségei után kénytelen-kelletlen engedélyezte, hogy létrejöjjenek a feketepiacok, vállalkozói réteg, kereskedői réteg, csempészkereskedelem, ezek a féllegális, de lényegében elég jól működő piachálózatok. Valamiféle olyan átalakulás elkezdődött, ami Kínában a ’70-es évek végén, azonban ez nem egy felülről vezényelt szisztematikus reform. De valami történik. Egy kínai mintájú, felülről induló észak-koreai reformpolitikára kevés esélyt látok, egyszerűen azért, mert az észak-koreai rendszer megreformálhatatlannak tűnik. Az ehhez hasonló rendszerek nem szoktak puhára esni, hanem össze szoktak omlani. Nem túl elképzelhető, hogy a phjongjangi vezetés a totális ideológiai, katonai és társadalmi kontrollt feladja, hogy a koreai emberek egy picit jobban éljenek. A kínaiaknak nem nagyon volt más választásuk az 1970-es évek végén, ráadásul más helyzetből indultak akkor. Még a maói évtizedek végén is gyengébb kontrollt alkalmaztak a társadalmon Kínában, mint ma Észak-Koreában. Mao Ce-tung (Mao Zedong; 毛泽东) utolsó évtizedében, a kulturális forradalom alatt centrális pártapparátust szétverték, tehát amikor Kínában megindultak a reformok, nem volt egy olyan jól máködő, centralizált államszervezet, mint ma Észak-Koreában. Szerintem tehát nem reális egy nagyszabású észak-koreai reformprogram, leszámítva a korlátozott, helyi, teljesen legális változásokat.

Szrenka Viktor: Azt rebesgetik egyes médiumok, névtelen értesülésekre hivatkozva, hogy a Korea-közi csúcstalálkozón békekötésre kerül sor majd. Békét köthet-e a két koreai állam pénteken?

Salát Gergely: Nem, mert Észak-Korea jogilag nem Dél-Koreával áll hadban. Ez jogilag egy furcsa helyzet, hiszen a fegyverszünetet aláírta a kínai, az észak-koreai és az ENSZ képviseletében az amerikai hadsereg, de Dél-Korea nincs az aláírók között. Az észak-koreaiak célja nem az, hogy Dél-Koreával békét kössenek, hanem ők Amerikával szeretnének békét kötni, ehhez egy lépés lehet az, hogy rendezik a kapcsolatokat Dél-Koreával, de a végcél egyértelműen nem ez.

Tokics Levente: Nemrég forródrót létesült Mun Dzsein és Kim Dzsongün között. Van ilyen forródrót Észak-Korea és Kína közt?

Salát Gergely: Ha van is, nem nyilvános. Köztük azért nincsen szükség ilyesmire, mivel megvannak a két ország közt a kommunikáció normális csatornái, mindkét ország rendelkezik nagykövetséggel a másik területén. És olyan feszültség sincs a két ország között, hogy indokolt lenne a közvetlen kapcsolat a vezetők között.

Szrenka Viktor: Bár Kína mindkét koreai állammal kereskedelmi és diplomáciai kapcsolatban áll, mennyiben illene bele Kína külpolitikai törekvéseibe egy esetleges koreai újraegyesítés?

Salát Gergely: Semennyire. Észak-Korea speciális geopolitikai helyzetben van, nincs még egy ország, amely ilyen módon körbe lenne véve nagyhatalmakkal. Ott van körülötte az USA, Japán, Kína, Oroszország – a világ legnagyobb hatalmai. Észak-Korea a sok hatalom közti egyébként zseniális egyensúlyozással garantálta mindeddig a rezsim fennmaradását. Amúgy pedig senkinek sem érdeke, hogy Észak-Korea ne legyen ott. A kínaiaknak kiváló ütközőállam, mert addig sem az amerikaiak masíroznak a Jalu (鸭绿; Amnok) folyó partján, a kínai határon, s az oroszoknak is ezen okból jó. A japánok az észak-koreai veszélyre hivatkozva fegyverkezhetnek, az amerikaiak szintén erre hivatkozva tarthatnak a valódi ellenfelekkel – Kína, Oroszország – szemben haderőket Dél-Koreában és Japánban. Hosszú távon elképzelhető lenne egy országegyesítés, de ez Kína számára csak akkor lehetne elfogadható, ha az amerikai csapatok kivonásával járna.

Szrenka Viktor: Érdekes, hogy évtizedekig az volt az észak-koreai álláspont, hogy az amerikai csapatokat vonják ki Dél-Koreából, most viszont olyan információk szivárogtak ki, miszerint Kim Dzsongün annak a kapcsán is megértő, hogy az amerikai—dél-koreai hadgyakorlatok vannak, és annak kapcsán is, hogy Dél-Korea területén jelen vannak az amerikai csapatok.

Salát Gergely: Igen, erre utalgatott, most nyilván nem akarja a két csúcstalálkozó előtt a legrosszabb arcát mutatni. Most a jópofizós szakaszban vagyunk, de hogy jön-e majd újabb keménykedős szakasz, az valószínűleg csak idő kérdése.

Szrenka Viktor: Köszönjük szépen az interjút.