2018. augusztus 31., péntek

Északi filmeket mutatnak be egy dél-koreai filmfesztiválon

Öt észak-koreai filmet fognak bemutatni az uldzsu-hegyi filmfesztiválon, melyet szeptember 7-én tartanak meg, a Dél-Korea délkeleti részén fekvő Uldzsuban(울주; Ulju).

Az uldzsu-hegyi filmfesztivál az egyetlen nemzetközi hegyi filmfesztivál Dél-Koreában és a szervezők szerint ezen alkalom során egy teljes egészében az Egyesült Államok és Észak-Korea által készített filmet fognak bemutatni valamint 4 észak-koreai animációs film is vetítésre kerül. Az első észak-koreai-amerikai közös film címe "A hegy túloldalán (The Other Side of the Mountain)" szeptember 8-án délután 4 órakor és szeptember 10-én délelőtt 10 órakor fogják leadni, és a vetítés után a producer a vendégekkel is találkozik
Jelenet a filmből. (Yonhap)

"A hegy túloldalán" című filmet, ami a két Korea elválasztott családjainak találkozójáról szól, több nemzetközi filmfesztiválra is beküldték.

Forrás: Yonhap News

2018. augusztus 17., péntek

Észak-Korea 2018-s gazdaságpolitikája. Elkerülhetetlen reformok, valószínű késések.



Az észak-koreai Korea Kumgang Csoport által jelenleg építés alatt álló phenjani irodát és lakótornyot ábrázoló poszter. Fotó: Ruediger Frank, via 38North



Észak-Korea vezetőjeként Kim Dzsongün a legitimációját a gazdasági teljesítményre alapozza. Ez azonban jóval sebezhetőbbé teszi a válságokkal szemben, mint elődeit. Ha hatalomban akar maradni és a saját vezetése alatt elérni a félsziget egyesítését, Észak-Koreát a következő kelet-ázsiai kistigrissé kell tennie. Ilyen ambiciózus cél elérése azonban lehetetlen lesz a privatizáció felé tett lépések nélkül. Ezeket eddig még nem tette meg, a gazdasági stabilitást nagyon sajátos belső és külső tényezők biztosították, melyek időt nyertek Kim Dzsongünnek. Ez idő alatt Kim azon dolgozott, hogy létrehozza a csebolok észak-koreai verzióját. Ezek nagy, diverzifikált üzletkonglomerátumok, szoros kötődéssel az államhoz, a Párthoz és a hadsereghez. Ezek végül segíteni fognak Kimnek kézben tartani az irányítást még a merész rendszerszintű reformok után is, melyekre végül is nincs alternatíva.

Észak-Korea "új stratégiai irányvonala"

Kim most láthatóan az észak-koreai gazdaság fejlesztésére összpontosítja a politikai erőfeszítéseit. 2013 tavaszán már tett efelé egy közvetett lépést mikor bejelentette a bjongdzsin (병진, byeongjin) politikát, melynek lényege a gazdaság és az atomfegyverek párhuzamos fejlesztése volt. Ez gyakorlatilag megfelezte a hadsereg relevanciáját ahhoz képest, hogy korábban a vezető kizárólagos figyelmét élvezték a "hadsereg az első" (선군, seongun) politika alatt. A 2018 januári újévi beszédében és még nyíltabban a Koreai Munkapárt Központi Bizottságának 3. plenáris ülésén 2018 áprilisában egy lépéssel tovább ment, és bejelentette, hogy a bjongdzsin céljait elérték és a Párt új stratégiai irányvonala az, hogy minden erőfeszítést a szocialista gazdasági építésre fordítanak. 2018 első felének magas szintű csúcstalálkozói - összesen 6 találkozó Kim Dzsong-ün és Kína, Dél-Korea illetve az  Egyesült Államok vezetői között - mutatják, hogy Kim próbál lazítani a nemzetközi és kétoldalú szankciókon és hozzáférést szerezni a külföldi piacokhoz és pénzekhez a gazdasági fejlődés és növekedés érdekében.

Mindössze öt év alatt Észak-Korea átállt a "mindent  hadseregnek" szemléletmódból a "gazdaságnak mindent" szemléletmódra. Ez jól illeszkedik abba a képbe, hogy Kim széles körben ismertté vált "helyszíni iránymutatásai" kizárólag gazdasági vonatkozásúak voltak. Ezek az északi állami média által közölt jelentések nagy figyelemnek örvendtek Nyugaton, mert Kim ismételten és nyíltan kritizálta az érintett tisztviselők hanyagságát és rossz gazdasági teljesítményét. Donald Trump 2017-es maximális nyomásgyakorló politikája és Észak-Korea közelmúltban a külvilággal folytatott párbeszédei miatt fel kell tennünk a kérdést: Kim Dzsongün épp lekeseredetten próbál helyrehozni egy a szankciók miatt romló gazdaságot? Megváltoztatta a stratégiáját hogy vezetői legitimációt szerezzen és tarthasson? Mindez kevésbé vagy még inkább kiszolgáltatottá teszi az USA-val és szövetségeseivel szemben a jövőben?

A gazdaság határozza meg a politikai stabilitást

Az államszocialista Keleti Blokk azért omlott össze mert képtelen volt kielégíteni a polgárai gazdasági elvárásait. Ez volt a valóság, szemben az utólagosan a győztesek és a rendszerváltók által mondott narratívával, mely gyakran kizárólag olyan eszmékre fókuszál, melyek nemesebbek ennél, mint például a politikai szabadság.
A szocialista országok polgárai közt ezeket a végzetes elvárásokat két fő tényező hozta létre: külső nyomás a Nyugat által végrehajtott agresszív és nagyrészt sikeres információs hadjárat miatt és a hazai politikusok által tett ígéretek. Néhány ilyen vezető igazán hitt abban, hogy az ő küldetésük jólétet teremteni az "ő" népüknek, erre példa a "munkások paradicsoma". De még azok az uralkodók sem tudtak kiutat találni a nyugati ellenfeleik által rájuk erőltetett gazdasági versenyből, akik egyébként nem osztották ezt a célkitűzést. A Keleti Blokk lakosai rádió, televízió, filmek, látogatások, újságok, levelek vagy telefonhívások útján, de tudomást szereztek a vasfüggöny túloldalán lévő "fogyasztói paradicsomról". Igények, szükségletek keletkeztek és kielégülést követeltek. Így a szocialisták elkezdték játszani a kapitalisták játékát és végül vesztettek.

Nagyon hosszú ideig képes volt mindezt elkerülni. Kim Irszen és Kim Dzsongil vezetői legitimációja jórészt ideológiai állításokon alapult és kevésbé fókuszált az anyagi jólétre. A kulcsfontosságú témák ebben  narratívában a felszabadítás volt és az ország védelme az ellenséges külső erőkkel szemben. Az egyszerű életkörülményeket és időnként még  gazdasági nehézségeket is szükséges rosszként és megfizetendő árként prezentálták. Mivel az ország nagyon el volt vágva a beáramló információktól, a konzumerizmus,  fogyasztói, vásárlási őrület nem terjedt el széles körben, amint ezt a 80-as évek végén-90-es évek elején az országba látogatók megerősíthetik.

Konzumerizmus Észak-Koreában: túlélheti-e a rendszer a változást?

Úgy tűnik, 2018-ra mindez a múlt része. Már két évtizede a konzumerizmus szilárdan jelen van az országban. Autók, okostelefonok, elektromos biciklik, lapos képernyős tévék, divat és különleges ételek, kávézók mind jelen elérhetőek. A több, mint 400 piac és az államilag működtetett  boltok és áruházak is tele vannak a csúcsminőségű termékek széles választékával. A társadalom, amely eddig nagyrészt gazdaságilag homogén volt és ahol az egyének közti különbségek politikai erények mint a párttagság, vagy politikai hátrányok - mint családi kapcsolatok Dél-Koreában - miatt léteztek, most épp jóval változatosabbá válik. A választóvonal új, pénzügyi vonalon húzódik: néhányan megengedhetik az új luxuscikkeket, mások nem. Az új középosztály Phenjanban koncentrálódik, de a tartományi székhelyekre is átterjed. DVD-k, pendrive-ok, évente több ezer kínai és egyéb külföldi látogatók törték meg az állam egykor áthatolhatatlan információs monopóliumát. Az észak-koreaiak most olyan anyagiasak, kapzsiak és kielégítetlenek, mint egykori elvtársaik a Szovjetunióban és Kelet-Németországban voltak és amilyenek a legtöbben vagyunk itt Nyugaton. Észak-Korea elkezdte játszani a kapitalisták játékát és jóval tovább jutott, mint az egykori európai szocialista országok. A hiány már nem domináns kérdés többé, és majdnem bármihez garantált a hozzájutás - feltéve, hogy valakinek van elég pénze.

Az egymillió dolláros kérdés ez: el fogja-e veszíteni Kim Dzsongün ezt a játékot, mint Erich Honecker és Mihail Gorbacsov, vagy még rosszabbul jár, mint Nicolae Ceauşescu? Ez mindig egy fennálló lehetőség. Amíg a rendszer nem változik meg úgy, hogy a szükségletek kielégítését az egyének felelősségévé teszi, és amíg az állam nem adja fel azt az állítását, hogy minden ami az országban történik, az ő felelőssége, addig az emberek az államot fogják felelősségre vonni a beteljesületlen kívánságaikért. És naiv dolog lenne elvárni, hogy ezek valaha is megszűnnek. Mihelyt egy szükséglet kielégül, kettő másik jön a helyébe. Ha a rendszer nem megy át reformon, a vége erőszakos összeomlás, vagy békés forradalom lesz. 

Azonban vannak olyan példák, ahol a szocialista rendszerek elkerülték ezt a forgatókönyvet és megtanulták játszani a kapitalisták játékát, erre Kína és Vietnam a két példa. És ha nem vesszük be többé azt az ingatag állítást, hogy Észak-Korea szocialista, és inkább egy ultranacionalista ideológiával, illetve elnyomó autoriter állammal bíró országként tekintünk rá, még Pak Csonghi Dél-Koreája és Lee Yuan Kew Szingapúrja is ismerősnek tűnhet. 

2011 óta a gazdaságon a fókusz

Kim Dzsongil 2011 decemberi halálát követően, miután őt jelölték vezetőnek, mindössze néhány nappal később Kim Dzsongün úgy döntött, hogy a legitimációját a gazdasági teljesítményre fogja alapozni. Ennek a szemléletmódnak a nyilvánvaló jelzői voltak az állami médiában közzétett sztorik, melyekben Kim Dzsongün annak ellenére, hogy nemrég veszítette el az apját, személyesen gondoskodott friss halról Phenjan lakosainak és forró teát osztott az órákig a fagyos hidegben sorakozó gyászolóknak, hogy leróhassák tiszteletüket az elhunytnak. Az új vezetőként szervezett első gyűlésen az első sorban "A könnyűipar az első" és "A nép életszínvonalának növelése" feliratú zászlók voltak elhelyezve. 2012-ben ingyenes volt az oktatás, és a "kenyér és cirkusz" politika egyéb formái voltak megfigyelhetők. A 2017. januári újévi beszédében Kim Dzsongün odáig ment, hogy lealacsonyította magát, mondván: "Az elmúlt évet idegeskedéssel és a képességeim hiánya miatti bánkódással töltöttem. Idén megerősítem elhatározásomat és több feladatot keresek a nép érdekében és dupla annyi erőfeszítést teszek ezek teljesítéséért."

Még a inkompetens tisztségviselők nyilvános felelősségre vonásának technikája a gazdaság hiányosságai miatt sem egy 2018. júliusi találmány. 2012. májusában az állami média beszámolt kim Dzsongün "irritált arckifejezéséről", miután kemény szavakkal kritizálta a Mangjongde (만경대, Mangyeongdae) Vidámpark rossz állapotát. Akkor is és most is ez az üzenet a hallgatóságnak: "Tudom, hogy még nem minden tökéletes az országban; ez nem az én hibám, hanem a beosztottaké, akik nem azt csinálják, amit mondtam nekik; de nem kell aggódni, mihelyt tudomást szerzek róla, kijavítom." Ennek a felelősséghárító stratégiának az egyik változata, hogy ujjal mutat a Nyugatra és a szankcióira. Akik ezekben a napokban Phenjanba látogatnak, gyakran hallhatják a reményt, hogy a szankciók megszüntetésével a dolgok is jobbra fordulnak.

 Húzd meg-ereszd meg. Tényezők a rendszerszintű újítások felé

Mindezek ismeretében két potenciálisan veszélyes tényező van Kim Dzsonünre nézve. Az első az, hogy beleeshet ugyanabba a csapdába, mint a Keleti Blokk vezetői, akik olyan olyan ígéreteket tettek, amit aztán nem tudtak betartani. A súlyos szankciók és a belföldi reformok hiánya vezethet ehhez.
Másodszor, mi van, ha az USA-vezette szankciókat eltörlik, de a gazdaság nem mutatja a várt pozitív jeleket a strukturális reformok hiánya miatt. Az utóbbi mindeddig valóban nem történt meg, az ipar, a mezőgazdaság és a szolgáltatások gazdaságmenedzsmentjének decentralizációja felé tett kisebb lépések ellenére. Ami azt illeti, az autoriter "gazdasági csodák" - Dél-Korea, Tajvan, Szingapúr, Vietnam, Kína - egyike sem történhetett volna meg a termelőeszközök de facto privatizációja nélkül. Így, hacsak Kim Dzsongün nem szánja rá magát erre a lépésre, Észak-Korea következő ázsiai kistigrissé válása nem fog megvalósulni.

Több ok is van arra, miért nem valószínűbb egy ilyen bukás és az azt követő összeomlás, mint a sikeres átalakulás. Kína már jelezte, hogy szeretné megjutalmazni Phenjan általa pozitívnak ítélt lépéseit. Kína gyengülő elhatározása, hogy szigorúan betartassa a kemény szankciókat, kombinálva Észak-Korea bőséges természeti erőforrásaival, erős állammal és felhalmozott tudással és tőkével 20 év piacszocializmus után biztosítani fogják a gazdaság növekedését, a szükségletek kielégítését és az elvárások beteljesülését.

A növekedés lassú lesz és egy számjegyű. De egy darabig elég lesz a lakosság boldogan és optimistán tartásához. És ha az USA végül eltörli a szankciókat, Észak-Korea hasznot húzhat az új exportpiacokból és a pénzhez és technológiához való hozzáférésből, még az észak-koreai állam magánjellegű gazdasági tevékenységekkel szembeni bátortalan, lagymatag hozzáállása által szabott jelenlegi keretek között is. Kína mellett Dél-Korea és valószínűleg Japán is be fog fektetni és megnyitja a piacokat. Észak-Korea kijátssza őket egymás ellen és elszöszmötöl néhány évig. 

Végül azonban nem lesz mód az észak-koreai gazdasági rendszert érintő valódi reformok elkerülésére. Kim Dzsongün értékes időt nyer magának a jelenlegi folyamattal. A mikromenedzselésről kénytelen lesz váltani a decentralizációra és privatizációra, de ha sikerül támogatást szereznie a status quo fenntartásához, lassíthat és lépésenként haladhat, az észak-koreai csebolok segítségével. Az egyik ilyen nagyvállalat, az Air Koryo lehet az egyik nagy játékos a taxijaival, benzinkútjaival, üdítőitalaival, vagy a mindenütt jelenlévő Korea Kumgang Csoport, mely szintén jelen van a taxiüzletben, bankot működtet és jelenleg a vagyonának jeleként új irodát és lakótornyot épít Phenjanban.

Az autoriter gazdasági csodák sikeres példái, mint Szingapúr, Kína, vagy Pak Csonghi Dél-Koreája mutatja, hogy ha jól játssza ki a lapjait, Kim Dzsongün is kaphat a tortából - megreformálhatja a gazdaságot, miközben a hatalom a saját monopóliuma marad. A nagyon távoli jövőben ez segíthet neki valóra váltani a nagyapja, Kim Irszen álmát: nemzeti egyesítés észak-koreai vezetéssel, melyet egy felsőbbrendű hadsereg támogat és nem hátráltatja az alsóbbrendű gazdaság. Mert nem szabad elfelejtenünk, hogy minden észak-koreai politikának ez a végső célja.

Forrás: 38North

2018. május 25., péntek

Bizonytalankodás a csúcstalálkozó körül

Még el sem oszlott a robbantástól felverődött por Punggje (풍계, Punggye) faluban, Trump bejelentette: mégsem találkozik Kimmel. Indoknak azt jelölte meg, hogy Észak-Korea hevesen tiltakozott az atommentesítés légkörében megrendezett dél-koreaiㅡamerikai hadgyakorlaton történő atomfegyver célbajuttatására képes harci eszközök felvonultatása ellen. Erre válaszul végül elálltak a bombázók szerepeltetésétől ugyan, az amerikai médiában Mike Pence alelnök Líbia sorsával riogatva intett be Észak-Koreának. Nem késett a válasz a Koreai Központi Hírügynökségtől, amiben Pence alelnököt ostobának és tudatlannak titulálták.
Trump bejelentésére Észak-Korea első számú külügyminiszterhelyettese, Kim Gjegvan (김계관, Kim Gye-gwan) azt nyilatkozta, hogy nagyon sajnálják az amerikai elnök döntését, és nagyra becsülik, amit tesz a kapcsolatok rendezése érdekében. Ez 11 év eltelte óta az első Amerika-barát hangnemet megütő közleménye az észak-koreai sajtónak. Utoljára 2007-ben, a Taehongdan hajó megmentésekor nyilvánítottak köszönetet az Egyesült Államoknak.

Mi lehet az oka? Napvilágot látott egy feltételezés, miszerint Kim Dzsongün (Kim Jong Un) fél egy esetleges államcsínytől, véleményem szerint még idén sor fog kerülni a csúcstalálkozóra, esetleg ezúttal nem verik ekkora nagy dobra. Sejtésem beigazolódni látszik: Trump ma, egy nappal a csúcs lefújása után közölte: lehet, hogy mégis megtartják a találkozót, zajlanak az egyeztetések.

2018. május 24., csütörtök

Észak-Korea vélhetően egy különleges zónában szeretné elrejteni az atomfegyvereit

Csagang tartomány Észak-Korea térképén. Forrás: DailyNK

Az észak-koreai kormány Csagang tartományt (Chagang; 자강) "Különleges Szongun (선군; "első a hadsereg") Forradalmi Zóná"-nak nevezte, és a jelentések szerint terveket készítettek hogy a tartományt stratégiai régióvá alakítsák a hadsereg számára.  A terület hegyvidékes és ideális terepet nyújt az ország atomfegyvereinek elrejtéséhez.

Észak-Korea széles körben hirdette azon szándékát, hogy a nemzetközi elvárásoknak megfelelően leállítja majd az atomprogramját. Ezt kihangsúlyozták egy május 23-ra időzített eseménnyel, hogy Kildzsuban lévő nukleáris létesítményt  leállítja a tervezett USA-Észak-Korea-találkozó előtt (amiből időközben Trump kiszállt). Azonban annak arra utaló jelek, hogy Észak-Korea el akarja rejteni az atomfegyvereit és a hozzájuk kapcsolódó eszközeit.

Csagang tartomány Különleges Szongun Forradalmi Zónává alakításának tervét már múlt hónapban megvitatták az Állambiztonsági Minisztériumban. A tartomány 98%-ban hegyvidék, emiatt nagyrészt használhatatlan a hagyományos ipar számára, de Észak-Koreának stratégiai okokból már jó ideje vannak hadiiparai a térségben.

A tartomány Kína határán fekszik, és a jelentések szerint alagutak hálózzák át, ahol magas rangú Észak-Koreai tisztviselők és Kim Dzsongün is elmenekülhet a határon keresztül.

"Atomfegyvereket nem nehéz elrejteni, de a hatóságok úgy tűnik, olyan helyet választottak ahol még műholdakkal se könnyen találhatják meg. Ez azt is jelenti, hogy a fegyvereket és egyéb anyagokat jól felszerelt létesítményekben tudják tárolni." -  nyilatkozta egy forrás a DailyNK-nak.

A kormányzat a régió lakosságának ideológiai oktatására fókuszál, hogy ne jussanak ki információk a külvilágba. A terület erődítésével párhuzamosan a lakosság szabad mozgását is korlátozzák. Ezzel egyidejűleg Phenjanhoz hasonló különleges adminisztratív szerveződést alakítanak ki. Ennek érdekében a tartományi rendőrség megkezdi a lakosság éves ellenőrzését, hogy mindenki ott lakik-e, ahová regisztrálták. Ellenőrzőpontokat is kialakítottak, hogy ellenőrizzék a tartományba irányuló és kimenő forgalmat.

Forrás: DailyNK

2018. május 13., vasárnap

Szimbolikus detonáció tíz év után

Észak-Korea 2018. május 23. és 25. között a nemzetközi sajtónyilvánosság előtt meg fogja semmisíteni a Punggje-ri (풍계리) területén található atomkísérleti telepét. Mielőtt túlzottan optimisták lennénk, ne felejtsük el, hogy majdnem tíz éve, 2008. június 27-én már végrehajtottak hasonlót, igaz, akkor a Njongbjon (녕변) megyei atomreaktor tornyát repítették a levegőbe hasonlóan szimbolikus módon. Olybá tűnik, ez Észak-Korea atomstop kártyája. Az, hogy ezúttal mi lesz a KNDK következő lépése, az elkövetkezendő júniusi csúcstalálkozón múlik.

2018. május 5., szombat

Kínánál és Vietnamnál is gyorsabb gazdasági növekedést szeretne Észak-Korea

I Dzsongszok, a korábbi egyesítési miniszter (középen) előadja nyitóbeszédét. Forrás: Hankyoreh

"Észak-Korea a jelek szerint új rendszert akar létrehozni a rezsim biztonsága érdekében. Az üzenet az lehet, hogy feladja az atomprogramját, miután ezt a rendszert létrehozta és hogy így még Kínánál és Vietnamnál is gyorsabb ütemű gazdasági növekedést szeretne elérni, így gazdasági jólétet hozva az országba." mondta I Dzsongszok (Lee Jong-seok; 이종석), a korábbi egyesítési miniszter.

Ez volt I elemzése a nyitóbeszédében az okokról, amik miatt Észak-Korea olyan kezdeményezőkészséget mutatott a Korea-közi csúcstalálkozó és az Észak-Korea-USA találkozó kapcsán a Demokrata Párt fórumán, ahol a Korea-közi találkozó eseményeit értékelték.

I az Egyesült Államokkal való tárgyalási tapasztalatairól is beszélt. "2003 és 2005 közötti tárgyalásaink az észak-koreai atomkérdésről az Egyesült Államokkal komplikáltan mentek, mert az USA tisztviselői szerint az atomkérdés fontos, de az emberi jogok kérdése is az, és a két kérdést egyidejűleg akarták megoldani."

"Az észak-koreaiak valószínűleg úgy hiszik, hogy a hangulat az USÁ-n belül, amely immár csak az atomkérdésre fókuszál (a korábbiakkal ellentétben), és az USA elnökének, Donald Trumpnak a politikai akarata végső soron annak köszönhetően alakult így, hogy Észak-Korea bizonyítottan birtokol atomfegyvereket és ICBM-eket (interkontinentális ballisztikus rakéta), melyek képesek elérni az amerikai szárazföldet" tette hozzá.

"Kim Dzsongün képes garantálni a rezsim stabilitását egy USA elleni harcban, de ez olyan nyomás alá helyezi, hogy alig tudja etetni az embereit. Azt mondja, hogy hajlandó ezt feladni egy új kormányzati modellért, és azt akarja, hogy az amerikaiak együtt dolgozzanak vele".

A kérdéses kormányzati modellt illetően így nyilatkozott: "Észak-Korea korábban soha nem mondott ilyet, de amennyire meg tudom mondani, egy új rendszerrel akarják garantálni a rezsim biztonságát."

"Ezt az új rendszert az Egyesült Államokkal való diplomáciai kapcsolatok létrehozásával, békeszerződés aláírásával, a Korea-közi kapcsolatok normalizálásával és a Kínával való tradicionális kapcsolatok helyreállításával teremtenék meg, miközben az észak-koreai népet virágzó gazdasággal látnák el." magyarázta.

"A Panmundzsomi Nyilatkozat első cikkelye meghatározza a gazdasági ösztönzőket, melyeket Észak-Koreának juttatnak annak érdekében, hogy támogassák a stratégiai döntését, mellyel egy szegény, atomfegyverrel rendelkező országból egy fejlődő gazdaság válhat." mondta Cso Szongnjul (Cho Sung-ryul; 조성률), a Nemzetbiztonsági Stratégiai Intézet kutatója a "Panundzsomi Nyilatkozat és az Észak-Korea- USA csúcs kihívásainak értékelése" című előadáson.

Forrás: Hankyoreh

2018. május 3., csütörtök

Az észak-koreai hatóságok figyelik a lakosság reakcióját

Kim Dzsongün és Mu Dzsein a Korea-közi találkozón. Forrás: A koreai-közi csúcs hivatalos képe. via DailyNK

Az észak-koreai hatóságok a jelentések szerint megfigyelik a lakosságnak a pénteki Korea-közi csúcs által kiváltott reakcióit, tekintettel a lehetséges negatív következményekre, melyet a "denuklearizáció", vagyis az atommentesítés állami médiában történt említése okozhat.

Legalább egy esetről biztosa lehet tudni, mikor az emberek módosították a véleményüket.
Egy a DailyNK-nak nyilatkozó forrás szerint:

"Emberek gyülekeztek, és elkezdtek beszélgetni a Korea-közi csúcsról, mikor a Szocialista Nők Uniójának (Joseon Sahoejuui Yeoseong Dongmaeng; 조선사회주의여성동맹) vezetője megjelent és tájékoztatta őket, hogy "A Párt utasítást adott a lakosság reakciójának országos felmérésére"

"Azt is mondta, hogy jobban meg kellene válogatniuk a szavaikat, és inkább pozitív dolgokat mondani az ország törekvéseiről." utalva arra, hogy problémás lehet, ha az emberek túl nyíltan hangoztatják a véleményüket a csúcsról.

A gyülekezés spontán indult, először csak néhányan beszélgettek, aztán elterjedt a hír. A vezető, akinek a férje egy pártkáder, sok szokatlan dolgot mondott a gyűlésen.

A Szocialista Nők Uniójának tagjainak feladata a háztartások ideológiai nevelése és és csoportos események szervezése. Azonban az évek során felvették a kenyérkereső szerepét a piaci tevékenységeikkel, így a társadalmi státuszuk is emelkedett.

Az Unió egyik tagja azt is mondta, hogy "nagy változások jönnek" és "remélnünk kell hogy eljön a nap, mikor jobban élhetünk". A denuklearizációval kapcsolatban pedig azt mondta, hogy "az ijesztő fegyverek gyártásának vége"

A helyi lakosok a figyelmeztetések ellenére is viszonylag nyíltan hangoztatják a véleményüket, és gyakran hallani optimista beszédet is a javuló Korea-közi kapcsolatokról.

Forrás: DailyNK